2 hozzászólásMinden második világháborús hadsereg a gyalogságon alapult, aminek a legkisebb eleme a lövészraj volt.
A cikket írta: HZS89
Mostani cikkünkben a világháborús amerikai hadsereg lövészraját mutatjuk be, a jellemzőit és összehasonlítjuk a többi hadviselő ország lövészrajával. Emellett kitérünk az egyéb tényezőkre is, például a magasabb-egységékre és a felszerelésre.
A lengyel gyalogság 1939-ben
1939-ben a lengyel hadsereg egyik problémája az volt, hogy viszonylag kevés automata fegyverrel rendelkezett a gyalogságuk. Ezt a lengyelek a létszámmal próbálták meg kompenzálni. Míg a második világháború végén egy amerikai lövészrajnak 12 fő,egy német és egy szovjet lövészrajnak pedig 9 fő volt a létszáma, addig 1939-ben egy lengyel lövészrajnak 19 fő volt a létszáma.
Ez azt jelenti, hogy a lengyeleknek akkora lövészrajaik voltak, mint egy kisebb szakasz. Ez által a lengyelek úgy kompenzálták az automata fegyverek hiányát, hogy többen lőttek az ismétlőpuskával.
Viszont egy ilyen nagy létszámú lövészrajt egyetlen ember nem tudott volna vezetni. Ezért a lengyel lövészrajt összesen 5 altiszt vezette. A lengyel lövészraj a harcban 3 csapatra tagolódott, amikből kettő puskával, egy pedig géppuskával volt felfegyverezve.
Az amerikai lövészraj szervezete
A második világháború idején egy amerikai lövészraj a létszámot tekintve nagynak számított. Egy amerikai lövészraj összesen 12 fős volt, beleértve a rajparancsnokot és helyettesét. Ez nagyobb volt, mint kilenc fős német és szovjet lövészrajok.
A parancsok és helyettese mellett a legfontosabb tag a géppuskás volt, akinek BAR géppuskája volt. Neki volt emellett egy segédje és egy lőszerhordója. A raj maradék része egy gránátosból és hat lövészből állt.
Egy amerikai lövészraj egy korabeli ábrán
Az amerikai lövészek fő fegyvere az M1 Garand volt. Ez volt a világ első félautomata puskája. Míg egy tipikus második világháborús ismétlőpuska 10-15 lövést tudott leadni percenként, addig a Garand esetében ez az érték percenként 30 lövés volt.
Egy amerikai lövészraj fegyverzete 1942-ben
Viszont a Garand mellette viszonylag drága is volt. Az amerikai gyaloghadosztályokban a katonák nagyjából fele kapott Garandot, a többi katona túlnyomó többségét pedig az M1 Carbine (karabély)-al fegyverezték fel. A Carbine-t leginkább az ellátó csapatok kapták, akiknek egy könnyen hordható fegyver kellett.
Taktika
Amikor a lövészraj nyílt terepen haladt, akkor tipikusan egyes oszlopban haladtak. Ennek élén a rajparancsok haladt, aki így könnyen tudta vezetni a rajt.
Amennyiben ellenséges erőkre számítottak, úgy átválthattak ék alakzatba. Ilyenkor a raj 4 fős csoportokra tagolódott, amik ék alakzatot vettek fel.
Amennyiben erős volt az ellenség ellenállása, úgy az amerikai lövészraj máshogy szerveződött. Ilyenkor a lövészraj 3 csapatra oszlott, amiket Abel, Baker és Charlie csapatoknak neveztek. Az Abel csapat két főből állt és a felderítés volt feladatuk. A Baker csapat a géppuskásból és még 3 főből állt, beleértve a parancsnok-helyettest. A Baker csapat feladta az ellenség tűz alá vétele volt. A maradék 6 fő, beleértve a rajparancsnokot a Charlie csapatot tette ki. Nekik volt a feladatuk az ellenség lerohanása.
Röviden fogalmazva az Abel csapat megtalálta, a Baker csapat tűz alatt tartotta, a Charlie csapat pedig lerohanta az ellenfelet.
Az amerikai lövészraj így a rajon belül meg tudta valósítani a tűz és mozgás elvet, ami a modern gyalogsági harcászat alapelve. Ezt a modern hadseregek az 1900 utáni időszakban vették át.
Egy másik lehetőség az volt, hogy az amerikai lövészraj a fent leírt 3 helyett 2 egyenlő csapatra oszlott, amik egymást fedezték az előrehaladás során a tűz és mozgás elv szerint.
A német és a szovjet gyalogság támadó harcászata
A német lövészrajnak ezzel szemben az MG 42 géppuska nem a támogató fegyvere, hanem a fő fegyvere volt. A német lövészraj úgy működött, hogy egyes oszlopban haladtak, aminek az élén a rajparancsok haladt, aki így könnyen irányítani tudta a rajt. Amikor ellenállásba ütköztek, akkor a rajparancsok fő feladata az volt, hogy összpontosítsa a géppuska tüzét a legfontosabb célpontokra. A többi lövész ezt támogatta az ismétlőpuskájával.
A roham során a német lövészraj nagy mértékben hagyatkozott a többi közelben lévő német lövészrajnak a tüzére. A géppuskás csípőből tüzelt a géppuskájával, a lövészek pedig megfelelő távolságba érve kézigránátokat dobtak az ellenfél állásaira. Mivel a németeknek támadógránátjaik voltak, ezért ők azt roham közben is tudták alkalmazni.
Egy fontos különbség a német és az amerikai taktika között az volt, hogy az amerikai lövészraj több csapatra tagolódott, míg a német lövészraj legalább annyira egyben maradt, hogy a rajparancsok tudja azt vezetni. Ezért míg az amerikaik a rajon belül meg tudták valósítani a „tűz és mozgást”, addig a német lövészek esetében az szakasz-szinten valósult meg.
A szovjet módszerek viszont a fenti kettőtől lényegesen különböztek. A szovjetek 1941-ben arra jöttek rá, hogy a géppisztolyok nagyon hatékony fegyverek, ami miatt elkezdtek teljes mértékben géppisztolyokkal felfegyverezett alakulatokat felállítani. A háború végén egy szovjet lövészezred egy, egy gárda-lövészezred két géppisztolyos lövészszázaddal rendelkezett.
Mivel a géppisztolyok hatásos lőtávolsága lényegesen kisebb volt, mint a géppuskáké vagy az ismétlőpuskáké, ezért a szovjet gyalogság taktikája az volt, hogy gyorsan közelharci távolságba jussanak.
Viszont a szovjeteknek ugyan voltak géppisztolyos alakulataik, de még a háború végén is a katonák többségének továbbra is ismétlőpuska jutott.
A nagyobb léptékű német offenzívák sikerességének néhány eleme
A német gyaloghadosztályok a nagyobb léptékű támadásokat általában úgy indították, hogy a támadás hajnalán kisebb csapatok (rohamosztagok, Strosstruppen), általában szakasz nagyságú erőkkel, betöréseket hoztak létre az ellenfél állásai között. Ezek a rohamosztagok általában jól fel voltak szerelve és a műszakisoktól (rohamutászoktól) támogatást kaptak lángszórók, robbanótöltetek és akadálynyitó-különítmények formájában. Amennyiben szükséges volt, úgy a rohamosztagokat mesterséges ködösítéssel védték. A fő támadás ezek után következett és felhasználta a rohamosztagok által az ellenfél állásaiba kialakított ékeket.
Német lángszórós katona bunkert támad
A németek a támadásaik során gyakran alkalmaztak mesterséget ködösítést. A németek úgy gondolták, hogy a modern fegyverekkel szemben a gyalogság a roham során nagyon sebezhető. Ezért nagyobb léptékű támadások során a támadó csapatokat gyakran mesterséges ködösítéssel fedezték. Egy támadás során a német tüzérségi gránátok 10 százaléka általában ködgránát volt. Emellett a gyalogság a megfelelő felszereléssel saját magát is fedezhette mesterséges köddel, különösen akkor, hogyha az ellenfél irányába fújt a szél.
A német gyalogság számos ködképzésre használható felszereléssel rendelkezett. Ilyenek voltak a köd-kézigránátok, vagy a ködgyertyák. Amennyiben megfelelő volt a széljárás, úgy a rohamra használt területet a saját állásoknál gyújtott ködgyertyákkal is el lehetett ködösíteni.
A németek emellett a meglepetés érdekében gyakran ködben vagy tüzérségi előkészítés nélkül támadtak.
Észak-Afrikában az Afrika-hadtest gyakran akkor intézett támadásokat, amikor a briteket elvakította a napsütés vagy pedig a szél által feléjük fújt homokot. Ez azt jelentette, hogy a németek gyakran napnyugtakor támadtak keleti irányba a britek felé.
1941-től kezdve a német gyalogság már jelentős mértékben támogatást kapott rohamlövegektől (Sturmgeschütz). Ezeket a németek úgy alkalmazták, mintha lánctalpon mozgó, közvetlen-irányzással tüzelő tüzérség lettek volna. Elsősorban az áttörések elősegítésére alkalmazták a rohamlöveg-osztályokat és a feladat elvégeztél visszavonták azokat védettebb állásokba.
Német rohamlöveg a háború korai szakaszában
A brit lövészraj és szakasz fegyverezte és taktikái
A brit lövészraj volt a legkisebb létszámú a tárgyalt országok között, mivel a létszám mindössze 8 fő volt, ami mellett további ketten tartalékok voltak, akik viszont nem mentek csatába a társaikkal.
A brit lövészrajnak viszonylag kicsi volt a tűzereje, mivel még a háború végén is a raj többségének ismétlőpuskája volt. Ugyan a raj rendelkezett egy Bren géppuskával is, de annak kisebb volt a tűzgyorsasága, mint a német MG 42-nek.
Támadás során a brit lövészraj a tűz és mozgás elvet alkalmazta, amihez a raj két csapatra oszlott. Az egyik csapat a Bren csapat volt, a másikban pedig lövészek voltak Lee-Enfield ismétlőpuskával. A támadás során a két csapat tűzzel fedezte egymást miközben közelítettek az ellenfél felé. A rohamot a puskás csapat indította, amihez használtak kézigránátokat és bajonetteket is.
A britek nagy mértékben alapoztak a mesterséges köd alkalmazására, talán túlságosan is. Minden brit lövészszakasz rendelkezett egy könnyű aknavetővel, amihez rendelkezésre álltak ködgránátok, hogy elvakítsák vele a védelmet.
Az alatt, hogy a britek túlságosan is alkalmazták a mesterséges ködösítést, a szakértők azt értik, hogy a gránátjaik nagyon jelentős része ködgránát volt. A ködgránátok ugyan elvakították az ellenfelet, de közvetlenül nem okoztak nekik veszteséget.
A brit gyalogságnak a háború végén már volt egy nagy mennyiségben rendelkezésre álló könnytankja, az Universal Carrier. Ez a jármű egy nagyon könnyű tankette volt, aminek minimális páncélzata és tűzereje volt. A páncélzatát géppuskatűzre méretezték és a fegyverzete általában egy Bren géppuska volt.
Ugyan az Universal Carrier esélytelen volt egy harckocsi ellen, de arra jó volt, hogy a támadó brit gyalogság számára géppuskával támogatást biztosítson, lehetővé téve, hogy lerohanják a német állásokat.
A Brit lövészraj ugyan kisebb tűzerővel rendelkezett, mint a német, de a briteknek volt egy jó fejlesztése, a Sten géppisztoly. A Sten egy nagyon olcsó géppisztoly volt, a világháború egyik legolcsóbb tűzfegyvere volt. A Sten a háború végén már olyan mennyiségben állt rendelkezésre, hogy akár egész lövészzászlóaljakat fel lehetett vele fegyverezni. Ez pedig utcai harcokban, amikor kisebb volt a lőtávolság, jól jött a briteknek.
A Sten különböző változataiból több mint 3 milliót gyártottak!
Brit katonák Sten géppisztollyal
A rádiókat tekintve valószínűleg a britek voltak a legjobban felszerelve. Egy brit lövészzászlóaljnak még egy amerikai vagy egy német lövészzászlóaljnál is több rádiója volt, bár az amerikai rádiók korszerűbbek voltak. Emellett a német rádiók megbízhatóbbak és használhatóbbak voltak a brit rádióknál. A brit rádiókkal volt egy olyan probléma, hogy viszonylag kicsi volt a hatósugaruk és a tereptárgyak könnyen blokkolták a vételt.
Míg a háború folyamán egy német lövészzászlóaljnak 4 rádiója volt egy tipikusnak mondható gyaloghadosztály esetén, a háború közepén egy brit gyalogzászlóaljnak legalább 10 rádiója volt, a háború végén pedig már legalább 28.
A német 1944 mintájú gránátos-ezred
1943-ban a német haderő számára már komoly probléma volt a létszámhiány, a legtöbb gyaloghadosztályt már nem tudták feltölteni az előírt szintre. Ezért 1943 végén átszervezték a német gyaloghadosztályokat, hogy azok alacsonyabb létszámmal is tudjanak harcolni.
A fő változtatás az volt, hogy az 1944 mintájú német gyalogezredekben (illetve akkor már gránátos-ezredeknek nevezték őket) a lövészzászlóaljak számát háromról kettőre csökkentették. Ez egyéb változásokkal együtt azt eredményezte, hogy az ezredek létszáma 38 százalékot csökkent.
Viszont ezt kompenzálta, hogy a tűzerő nőtt. A géppuskák száma 111-ről 137-re nőtt az ezredek állományában. Továbbá az ezredek állományában megjelent ezredenként 36 darab Panzerschrek páncéltörő rakétavető.
A tűzerő növelésének a részeként a német lövészszázadok kaptak egy-egy géppuskaszakaszt.
A Füsilier-zászlóaljak
A háború végén a német gyaloghadosztályok számára megpróbáltak biztosítani egy mobil tartalékot, amit Füsilier-zászlóaljaknak neveztek. Ezeket a felderítő-alakulatokból hozták létre és gyakorlatilag egy mobil lövészzászlóalj voltak.
A Füsilier-zászlóaljak általában egy kerékpáros-századdal rendelkeztek, ami mellett a többi két század gépkocsizó volt. A gyakorlatban viszont nem mindig tudták a gépkocsikat biztosítani és hadosztályok jelentős része nem kapta meg a Füsilier-egységét.
A csökkentett létszámú szovjet hadosztályok
1943 folyamán a németekhez hasonlóan a szovjetek is azzal szembesültek, hogy a hadosztályaik létszámát a nagyobb prioritást kapó (gárda) hadosztályokat kivéve nem tudták fenntartani. Ezért 1943 augusztusában bevezették a csökkentett létszámú hadosztályokat.
Míg az 1944 mintájú német gránátos hadosztályok létszáma 12.5 ezer fő körül volt, a teljesen feltöltött szovjet gárdalövészhadosztályok létszáma pedig 10.5 ezer fő körül volt, addig a szovjet csökkentett létszámú hadosztályok létszáma tipikusan 5-8 ezer fő között volt.
A csökkentés leginkább a gyalogságot érintette. A leggyakrabb esetben a szovjet lövészszakasz lövészrajainak a száma négyről háromra csökkent. Így a szovjet lövészezred létszáma 2400 főről 2000 főre csökkent.
A legrosszabb esetben egy csökkentett létszámú hadosztály létszáma mindössze 4400 fő körül volt. Ebben az esetben az ezredek létszáma már inkább zászlóalj szinten volt. Ez 1944-től kezdve fordult elő egyre gyakrabban.
Szovjet gyalogság
A nagyobb léptékű szovjet támadások alapelvei a háború végén
A szovjet gyalogság egy nagyobb offenzíva részeként általában széles fronton támadt, hogy több helyen is áttörjék az ellenfél állásait, majd az ellenfél csapatai mögött egyesüljenek. Ezek után a körbezárt ellenséges csapatokat több irányból támadva megsemmisítették.
Az előkészületek egy nagyobb offenzíva előtt általában 6-10 hétig tartottak, ami során összevonták az erőket és előre szállították az ellátmányt, a lőszert és a tüzérséget.
A gyalogság támadását támogatta a légierő, a páncélos csapatok, a műszakisok, de leginkább a tüzérség. A légierő feladata az ellenfél utánpótlásának az elvágása volt, míg a tüzérség az ellenfél állásait lőtte.
A szovjet gyalogság általában 200-250 méterről követte a tüzérségi és az aknavető tüzet. Ennek az volt az oka, hogy fontosnak tartották, hogy a gyalogság a tüzérségi előkészítés vége után rövid idő alatt az ellenfél állásainál legyen.
A támadás során egy szakasznak általában egy 100 méter széles szektort jelöltek ki rohamra.
Forrás:
- https://apps.dtic.mil/sti/pdfs/ADA293440.pdf
- https://www.battleorder.org/usa-riflecoy-1942
- https://tmg110.tripod.com/usarmy_ir.htm
- https://tmg110.tripod.com/ger_id.htm
- Speciel Series 9: The German Squad in Combat
- https://sergeanttombstoneshistory.wordpress.com/2017/10/29/the-rifle-section-backbone-of-the-british-infantry/
- https://www.quartermastersection.com/british/afvs/335/UniversalCarrier
- http://www.bayonetstrength.uk/BritishArmy/BritInfBn/Org%20of%20the%20British%20Inf%20Bn%201938-45.pdf
- Gordon L. Rottman: World War 2 Fire Support Tactics
- Special Series 22: Company Officers Hadbook of the German Army
- https://tmg110.tripod.com/ger_iR.htm
- https://tmg110.tripod.com/ger_antitu.htm
- https://www.armyupress.army.mil/Portals/7/combat-studies-institute/csi-books/scouts_out.pdf
- https://www.feldgrau.com/ww2-german-heer-unit-formations-and-organization/
- https://tmg110.tripod.com/RedA3.htm
- http://www.lonesentry.com/articles/redarmyguards/index.html
- Handbook on USSR Military Forces 1946
Legfrissebb kommentek